Thuróczy Richard

"Miért jársz minden nyáron Moszkvába?"

"Ich bin ein Syrer! Ich bin ein Berliner!" - kiabálta Szerhij, miközben felgyújtotta az ukrán útlevelét. https://www.youtube.com/watch?v=N4-SngsVc4s

Felhívnám a figyelmét a nagyérdeműnek, hogy nagyjából 8 percbe került ilyet generálnom, és ha nem tettem volna bele easter eggeket, akkor valódinak is tűnne. De természetesen, amikor kijön egy "hivatalos irat" a netre, akkor az "biztos úgy van, hát kiposztolták/megírták/bemondták a tévében".

Fogalmam sincs, milyen dosszié van rólam valahol, de a "különös ismertetőjele" rovatban ma már biztosan ez áll: Se tetoválás, se piercing.

Kaptam megint egy levelet, amiben valaki azért ír, hogy segítsek neki megtalálni azt, hogy mivel foglalkozzon abban a világban, amiben élünk. Szeretne jövőt tervezni, a cégének, a családjának vagy a pénzének. Ezért aztán gyakorlatilag azt szeretné, ha megmondanám neki, hogy mit hoz a jövő. Ezt orákulummá felszentelt formámban is mosolyogva utasítom vissza mindig. A tervezés ugyanis az, amikor a különféle eshetőségekre is csinálsz potens választ, aztán van bátorságod azt végre is hajtani. Magához a tervezéshez tehát nem bátorság kell, hanem annak elfogadása, hogy nem tudod, mi jön. És nem is kell tudnod. Az, ami csak akkor működik, ha pont kitalálod a jövőt, nem terv, hanem fogadás.

Kedves Nézőink! Most következő műsorunkat, a humort nem kedvelő nézőinknek nem ajánljuk. Kérjük, az empátia-bajnok és együttérzés-rajongó nézőink most fáradjanak a házuk mögé és sírjanak. Köszönjük! https://www.youtube.com/watch?v=EW_b223pF04&t=1830s

Zseniális mondatott hallottam az imént egy rádióműsorban: "A választás azoknak az összeszámlálása, akiket még meg lehet hülyíteni annyira, hogy meg is mozduljanak érte."

A NYÚZ indulása után magam nem kértem támogatást. Nem elvből, hanem egyszerűen fel sem merült, mivel egyébként másból éltem. Aztán elkezdtek jönni az utalások, kérés nélkül, és őszintén nem tudtam, mit kezdjek velük. Aki nagyon régóta velem van a Telegramon, az erre emlékezhet is. Beszélgettem erről olyanokkal, akikben megbízom. Az egyikük egy imám. Azt mondta: "Erre nem szabad nemet mondani. Ez olyan, mint amikor a szomszéd belógatja a kerítésen a nála termett zöldséget. Te már adsz nekik valamit, ők így köszönik meg, mert nem tudnak semmit felakasztani a kapudra." Azóta így gondolok minden utalásra: Zöldség a kerítésen. És kétszer volt, hogy ez a zöldség konkrétan megmentette a műsort. Két videókártya adta vissza a lelkét az évek alatt (elektronika, áramszünet, hőség, a szokásos), és mindkettőt a ti támogatásotok pótolta, fillérre pontosan. Ma viszont más a helyzet, és ezt ki kell mondani: A NYÚZ már eltartja magát. A YouTube hidetéseiből, a NYÚZ.SHOP-ból és a kapcsolt munkákból. Már nem szorul a támogatásotokra - és ez a ti érdemetek is, mert nélkületek soha nem jutott volna el idáig. Innen két tisztességes út van. Vagy megköszönöm, és azt mondom, ennyi volt és lezárom ezeket a felületeket. Vagy a pénzetek elkezd valami nagyobbat építeni. És a másodikat választottam, mivel mindig lesz, aki belógatna valamit a kapun. Épül valami. A nevét egyelőre nem mondom ki. Nem titokzatoskodás vagy babona okán, hanem sorrend miatt. Előbb az arculatát mutatom meg, aztán a nevét, végül az indulás napját. Amit most elmondhatok róla: - magyarul szól arról, ami a világban történik (több forrás, egymással összevetve, higgadtan, mint a Hírmixben) - amerikai céggel és amerikai infrastruktúrán épül - és aki az indulás előtt támogatja, az Alapító. Ez a státusz az indulás után már nem megszerezhető. Soha. A pénz útja mostantól az, hogy minden támogatás (beleértve az elmúlt hónapét is) egy elkülönített számlán gyűlik, amelyen semmi más nem mozog, és egy az egyben az új oldal felépítésébe megy. A lehetőségek, ide is leírva: 🇭🇺 BELFÖLDRŐL, UTALÁSSAL 12021006-01890986-00100004 Kedvezményezett: Thuróczy Richard · Közlemény: Adomány 🇪🇺 AZ EU-BÓL, EURÓBAN HU53 1202 1006 0189 0986 0020 0001 SWIFT/BIC: UBRTHUHB · Thuróczy Richard · Közlemény: Adomány 🇺🇸 AZ USA-BÓL, BELFÖLDI ACH-UTALÁSKÉNT, DÍJ NÉLKÜL, DOLLÁRBAN Routing: 026073150 · Account: 8314250412 · Checking Richard Alsóköröskényi-Thuróczy · Memo: Donate 🌍 BÁRHONNAN, BÁRMILYEN DEVIZÁBAN https://revolut.me/rthuroczy · Megjegyzés: Adomány 💳 KÁRTYÁVAL, EGY KATTINTÁSSAL https://donably.com/thuroczy-richard Minden részlet egy helyen, másolható adatokkal: https://richardthuroczy.com/tamogatas A PayPalozás pedig nálam szeptember 1-jén nyugdíjba vonul. A havi köszönet pedig marad, sőt. Minden hónap elején itt, a Telegramon, név szerint (vezetéknév-kezdőbetű és keresztnév formában), és csak itt. Összeget soha nem írok ki, mert nem tudhatom, ki adná ehhez a nevét és ki nem. Aki még rövidítve sem szeretne szerepelni, írja majd a közleménybe: Adomány - anonim. Íme a júliusi kertszomszédok: P. Mónika K. István Sz. Zsuzsanna V. Gábor S. Milán Cs. Gergely L. László F. Imre Sz. Adrienn P. Edit F. K. K. Gy. Eszter Sz. Ágnes N. Péter Sz. Gábor N. Ágnes P. Bence K. Anita N. Attila H. Éva B. Katalin M. Dávid F. Eszter T. Veronika L. Ferenc Sz. Elza N. Norbert V. Zoltán T. Róbert T. Tibor Sz. Mónika F. Jozef O. Zoltán G. Zoltánné P. Zoltán P. Zoltán V. Andrea W. József B. András B. Tamás V. Ágnes C. István B. Róbert G. Gábor B. Richárd M. Nimród H. István V. Iván G. Attila Cs. Tibor F. László D. Dániel A. Zsolt M. Ioan I. Attila K. Erzsébet T. Gábor M. Balázs K. N. Krisztina T. E. Judit T. Gergely Ha utaltál, de nem látod magad: Írj az office@richardthuroczy.com címre "Eltűnt támogatás" tárggyal, és megkeressük. Köszönöm. A kerítésen még sosem lógott ennyi zöldség.

Ez most nem a szokásos havi poszt, ezért kivételesen hangüzenet nincs. Illetve az is valahol, mert a végén itt a névsor, ahogy szokás, ám előtte el kell mondanom valamit, amit évek óta nem mondtam el rendesen.

Egy fiatal nő, akit legalább tíz éve ismerek itt Moszkvában, orvos. És egy játszótéren, gyerekekre vigyázva arról beszélgettünk, hogy milyen borzasztóan néz ki sok gyerek. Egyre több a kifejezetten rusnya gyerek, mindenféle rendellenességgel, ráadásul egy csomó pszichológiai is van ezek között, amik egy életre velük (és így velünk is) maradnak. Egészen felvillanyozott, amikor azt mondta, hogy ja, az adalékanyagok, a cégek, szintén benne vannak ebben, csak ám van itt valami, amiről nem szeretünk beszélni. "Richard, ezek a gyerekek nem lehetnének itt. A mai szülők már a második-harmadik olyan generáció, amelyiket az orvostudomány megmentett, ráadásul többször is. A nagyszüleiket megmentette a penicillin, a szüleiket a műtétek, őket magukat az intenzív osztály. A gyerekek szülei közül nagyon sokan orvosi segítség nélkül meg sem érték volna a felnőttkort. Kétszer-háromszor is meghaltak volna addig, mindenféle gyulladásban, skarlátban, vakbélgyulladásban, szepszistől vagy súlyos balesetetben. Száz évvel ezelőtt a természet elvégezte volna a maga válogatását, mielőtt ezek a gyengébb képességűek gyereket vállalnak. Ma meg nem hagyjuk, mi vettük át a munkáját, és hát valahol hála Istennek. Csak hát az én meggyőződésem, hogy ennek rohadt nagy ára van, ma olyanok adják tovább a génjeiket sokadszorra, akik a természet törvényei szerint eddig el sem juthattak volna." És ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy itt is kezd elindulni felfelé a gyerekvállalás, a városokban ritkább lesz, hogy a lányok húszévesen legyenek várandósak. Nyugatabbra pedig a szülők tíz évvel később vállalnak gyereket, mint a nagyszüleik. Egy férfiben évről évre gyűlnek az új mutációk, és ez kimutathatóan emeli a fejlődési zavarok kockázatát. Az idősebb anyáknál a kromoszóma-rendellenességeket. Plusz ma megmentik a 25. hétre született koraszülöttet is, aztán egy életen át viszik a következményeit. "Régen ezt a statisztikát nem láttad, mert nem élték meg." "Ha mi döntjük el, hogy ki marad életben, akkor viseljük is ennek minden következményét." És hát ahogy elnézegettem az online térben is ezt a sok szeretetcsomagot, viseljük is, de piszkosul.

Képzeld el, hogy megválasztanak elnöknek, beiktatnak, aztán összedöl az ország egy része. Na, így indult a meló Abelardo de la Espriella új munkahelyén, a 🇨🇴 kolumbiai elnöki palotában. https://www.youtube.com/watch?v=m_avgTqWYM0

A Tárgyaló annyira sikeres, hogy az egyik fele már Fedél Nélkül tolja, egy parkban, mégpedig egy függőágyban. Terveink szerint addig fogjuk csinálni, amíg mind a ketten nem válunk ilyen lazává. Link a videóhoz a kommentek között. https://www.youtube.com/watch?v=gDvBpZUJ8Ts

Emberek tömegei ölnek időt, pénzt és energiát a testük fejlesztésébe. A motiváció egyszerű: Az eredmény látszik. Az agyát viszont alig edzi valaki, pedig annak is látványos az eredménye. Csak azért nem irigyelni szoktak, hanem utálni.

🇸🇦🇹🇷🇵🇰 Három ország megvédi egymást, mint a NATO, csak ők komolyan is gondolják. 🇮🇹🇪🇸 Közben az EU-ban két testvérnép a reptéren igazoltatja egymást, meg szidja is a kommentekben. 🏴󠁧󠁢󠁷󠁬󠁳󠁿 Walesben pedig megjelent a Kaszás egy kórház tetején. Meg is bírságolták. https://www.youtube.com/watch?v=zP-1Yvje_8o

Még mielőtt megérkeznek a lelki édenkertek örök kertészei, a nebáncsvirágok őrzői, mondván, mindenkinek joga van a véleményéhez, lefixálnék valamit. Ez így igaz, és eszem ágában sincs elvitatni, csakhogy itt egy csendes csúsztatás dolgozik. A véleményhez való jog azt jelenti, hogy senki nem büntethet meg a nézeteidért. Nem lehetetlenítheti el az életed, nem tehet aktívan az ellen, hogy bekussolj, nem állíthatja rólad, hogy megsérted a BTK-t, nem mondhatja nagy nyilvánosság előtt azt, hogy te az emberiség szégyene vagy azért, mert mást gondolsz a világról, mint ő. Tehát a jog a kimondásra vonatkozik, nem a tartalomra. Az objektivitás ott indul, hogy nem saját magából indul ki az ember és nem a saját mércéjével, hitével, világnézetével mér, hanem azt nézi, hogy a másik, ahhoz képest, amit kommunikálni szokott, mennyiben oldalhelyes. Ugyanis a másikon csak azt lehet számon kérni, amiben ő hisz, nem azt, amiben én.

Múlt héten egy étteremben elkövettem az újkor egyik főbenjáró bűnét. Egy ismerősöm kijelentette, hogy egy bizonyos film rossz (nem neki nem tetszett, hanem rossz, úgy általában, ahogy az avas vaj avas), én pedig a magam szokásos módján megjegyeztem, hogy ez talán inkább vélemény, mint mérési eredmény. A hatás azonnali volt és tanulságos, mert később ismerősök elmesélése alapján kiderült, hogy hülye vagyok. Nem szerinte. Az még enyhítő körülmény lett volna. Hanem objektíven. Ez egy intézmény. Mert az ember fejében ott ülésezik egy bíróság, méghozzá a világ legköltséghatékonyabb bírósága, ahol ugyanaz a személy tölti be a bíró, az ügyész, a védő, az esküdtszék és a jegyzőkönyvvezető szerepét, ami a személyi állomány tekintetében példátlan takarékosság, az ítélkezési gyakorlat tekintetében pedig példátlan összhang. A testület alapítása (nagyjából a hároméves kor) óta egyetlen pert sem vesztett. Fellebbezésnek helye nincs, mert fellebbviteli fórum nincs. Az ítélet neve "szerintem", és a kihirdetés pillanatában jogerős. Aki mégis fellebbezne (mondjuk azzal a vakmerő indítvánnyal, hogy a valóság esetleg máshogy is állhat), azt a bíróság nem meghallgatja, hanem minősíti. A minősítés szövege rövid, és fentebb már idéztem. És ennek a típusnak, ha a közélet, a világ, a gazdaság, vagy úgy általában véve az egyetemesen mindenkit érintő dolgok terén, amennyiben esetleg érveket hoznál, linkeket, ne adj' Isten könyveket, akkor azt is megkérdőjelezi, mert lehet, hogy ezekben van valami, de hát ettől még az, amiről valójában szó van, már eleve helytelen, rossz, bűnös, ezért minden érv és alátámasztás csak félrevisz. A tézisem annyi, hogy az emberek túlnyomó része nem a világot figyeli, hanem a saját ítélőszéke határozatait olvassa fel róla saját magának és környezetének, aztán a kettőt (ez a mutatvány lényege) nem tudja megkülönböztetni. Nem hazudik, amikor a véleményét ténynek mondja. Sokkal rosszabb történik ilyenkor, mégpedig az, hogy hisz a jegyzőkönyvnek, amelyet ő maga vezetett. A jelenséget a lélektan régóta méri, és az eredmények szemérmetlenül egybehangzóak. Ha az ember a nagyobb nyelveken utánanéz, akkor azt találja, hogy egy bizonyos Ola Svenson 1981-es vizsgálatában az amerikai autóvezetők kilencvenhárom százaléka sorolta magát a mezőny jobbik felébe. Ami a számtan szigorú, ám népszerűtlen szabályai szerint legalább negyvenhárom százaléknyi tévedést jelent, csendes, derűs, megingathatatlan tévedést. A saját bírósága mindenkit felment. Ezért ül annyi ártatlan ember a volán mögött, az értekezleteken és a kommentszekciókban. Ez a típus, amikor elkezdődik egy eszmecsere arról, hogy a világ annál azért lényegesen sokfélébb, sokkal több dolgot rejt, mint amit bárki be tudna fogadni az agyába, ezért érdemes nyitottnak maradni, kételkedni saját magunkban és meghallgatni azt, hogyha valaki egy másik szempontot, tapasztalatot vagy érvet hoz be, elzárkózik, mert onnantól az ő kicsi identitását védi. Mert nem viselné el, ha például ő semmivel sem jobb ember, mint aki másnak szurkol egy választáson, egy katonai konfliktusban vagy egy sporteseményen. Tegyük hozzá, hogy ez a szellemi berendezkedés nem ostobaságból született, hanem üzemgazdasági megfontolásból. A saját ítélőszék gyors, olcsó és sosem alszik, tehát azonnali döntést szállít ott, ahol a mérlegelés bénító volna, és így egy stabil önképet generál, amely nélkül reggel felkelni is nehéz akkor, ha valaki egyszerű, mint egy tökmag. Az ára viszont az, hogy a rendszer tanulásra alkalmatlan. Csak a meglévő világnézetébe, sémájába illő dolgot fogadja be, amivel tovább lehet alakítani a már meglévő puzzle-t. Az ilyen, szellemileg gyéren bútorozott egyén számára minden külső jelzés (adat, ellenérv, arcunkba csapódó következmény) nem információként, hanem sértésként érkezik, ezért nála a visszacsatolás hurka el van vágva, és a delikvens úgy közlekedik a valóságban, mint a sofőr, aki leragasztotta a visszapillantót, mert idegesítette, amit mutat.

Elvették a telkócégek különadóját Magyarországon, ez évi 35 milliárdot jelent csak a Telekomnak. Lett új vezetékes szereplő is, a Yettel. De az árak erre nem csökkentek, hanem júliusban még 4,4%-kal nőttek is. Na, hát az új videóban megmutatom a gépezetet, ami ezt lehetővé teszi. https://youtu.be/tBXbhaPVwZM?si=IqqSv_SF2VsmCUSI

Ha valakit érdekel, akkor elárulom, hogy a lazacpogácsa egyébként tényleg olcsó, mert öt dollárból kijön egy adag. Csak azt nem írja ki a videó alá senki, hogy megtekintésenként hány centbe került az a másik alapanyag. Az, amelyiket nem lehet a boltban újravenni. A lájk beérkezett, a számláló pörgött, lett egy csomó ember, aki hisz RFK Jr-nak. "Hát milyen rendes ember, úgy főz, mint mi! A gonosz cégek ellen majd ő véd meg minket!" A középkorban a szemfényvesztésért büntetés járt, nem elismerés. Na, hát ettől is másabb ez a szép új, digitális középkor. A maga hiedelmeivel együtt.

És így aztán működésbe lép Gresham törvénye: A gagyi pénz kiszorítja a jót. Az a politikus, aki délelőtt kormányzati előterjesztést olvas, versenyhátrányba kerül azzal szemben, aki délelőtt tartalmat gyárt, ugyanis a drága, okos, értelmes és rendkívül öntudatos választó a képernyőn dönt, és a képernyőt a tartalomgyártó uralja. Így aztán előbb-utóbb mindenki kötényt köt. Nem azért, mert romlott, hanem mert a játékszabály erre kényszeríti. Aki a rendszert erkölcsi prédikációval akarja gyógyítani, az az inflációt akarja kinevelni az emberekből, ami pedig reménytelen. Vagyis a játékszabályhoz kell nyúlni. A rendnek ára volt. A sajtófőnökök segítségével ugyan kényelmesen lehetett hazudni és a szűrt kommunikáció lassú volt, arctalan, és a hatalmat elitzárványba csomagolta, ahová az Átlag Béla kérdése ritkán ért fel. Ezért az új őrület haszna is valódinak tűnik: Olcsó, gyors, megkerüli az ellenséges sajtót, és a vonatokat mutogató miniszter, a miniszterelnököt videózó politikus, a kommentelő miniszterelnök, a főzőműsort csináló miniszter kétségtelenül nagyobb hatással van egy bizonyos embercsoportra, mint tíz minisztériumi közlemény. Igen ám, csak a mérleg másik serpenyőjében nem kényelmetlenség ül, hanem maga a fedezet. A régi rend alapja a kiszámíthatóság volt és a nyugalom. Az újnak pedig az, hogy elfogy az a tartalék, amelyből válság idején az állam szava egyáltalán szónak számít. Hiszen Átlag Béla tényleg elhiszi, hogy az, aki ott ül abban a székben, akár ő is lehetne, ami tényszerűen nem igaz. Tudom az ellenvetést. Hogy ez elitizmus, hogy a közvetlenség micsoda egy demokratikus vívmány, hogy végre emberarcú a hatalom, és különben is, szólásszabadság van, a miniszter is ember. Az ellenvetés első fele jóhiszemű, és van igazságmagva. A hozzáférhetőség talmi csillogása kellemes a léleknek. Csakhogy amit a képernyő kínál, az nem hozzáférés, hanem annak szimulációja. Számítógépes játék, átvitt és nagyon gyakorlati értelemben is. A miniszter, aki válaszol a kommentedre, nem téged lát. Nem láthat, mert a munkája definíció szerint az, hogy egyéneket ne lásson, csak sokaságokat. És amikor azt hazudja, hogy lát téged, akkor valójában azzal foglalkozik, hogy egyének egy csoportját elégítse ki akkor, amikor konkrétan neked válaszol. Illúziót gyárt. A kereskedelmi médiában töltött 20+ évem után engedd meg nekem, hogy felismerjem, amikor megcsinálja valaki azt, amihez értek. Az intimitás, amit árul, hamis. Úgy néz ki, mint a figyelem, de nincs mögötte semmi. A valóságshow házigazdája nem azért beszél a nézőhöz úgy, mintha a barátja lenne, mert az és érdekli, hogy a néző él vagy döglődik éppen, hanem azért beszél hozzá, hogy megnézzék a reklámot is. A politikus azért beszél így a közéleti valóságshowjának nézőjéhez, hogy a statiszika ne forduljon ellene, meglegyen a támogatottsága, lelkileg-agyilag mögötte álljon egy kritikus tömeg, kevesen menjenek ki tüntetni, aztán amikor szavazni kell, minél többen rájuk szavazzanak. Így működik a közösségi oldalak idején a kiszavazó-show. Most már a parlamentekben. A szólásszabadság-érvre pedig ott a kész válasz a jogrendben: A közhivatalnok ma sem bizniszelhet magáncégével hivatali ideje alatt, és ezt senki nem nevezi a vállalkozás szabadsága elleni merényletnek. Összeférhetetlenségnek nevezzük. Ugyanez a jogintézmény simán kiterjeszthető lenne a virtuális térre: A hivatal kommunikáljon (a minisztérium, a hatóság, a kormányszóvivő), a hivatalviselő személyes márkaépítése pedig legyen összeférhetetlen a megbízatással, ahogy a zsebre dolgozó mellékállás az. Aki tartalomgyártó akar lenni, előtte tegye le a mandátumot. A kettő együtt nem jár. Nem kommentelhet, nem posztolhat, nem kezelhet a neve alatt közösségi felületet, nem viselkedhet átlagemberként vagy influenszerként, azért nem, mert éppen nem az.

Az Amerikai Egyesült Államok egészségügyi minisztere kötényt kötött. A saját YouTube-csatornáján indított műsorában, a Real Food Show első epizódjában Andrew Gruel séffel közösen ropogós lazacpogácsát süt, almás-fehérbabos salátával, adagonként öt dollár alatt. A kamera ráközelít a serpenyőre, a miniszter mosolyog, a leírás ígéri a spórolós recepteket, a kommentszekció pedig teszi a dolgát. Az az ember áll a tűzhelynél, akinek hivatali aláírása járványügyi hatóságokat, gyógyszer-engedélyezést, egy szuperhatalom közegészségügyét mozgatja, de ugyanő várja azt, mint minden tartalomgyártó: Az algoritmus ítéletét. A nézettséget, a megtartást, a megosztásszámot. Néhány hónappal korábban félmeztelen szaunaedzésről posztolt videót Kid Rockkal, kormányzati fiókjával. Magyarországon közben az illetékes miniszter vonatokat mutogat a YouTube-csatornáján, egy volt köztársasági elnök még hivatalban podcastot indított a Sándor-palotából a szívügyeiről, képviselők pedig egymást filmezik a Parlament üléstermében, hogy legyen mit posztolni csúcsidőben. Külön-külön mindegyik eset megmosolyogtató kuriózum. Lenne. Rendszerszinten valami más, mégpedig annak a bolondokházának a talpazata, amiben élünk. A tézis egyszerű. A közhivatal tekintélye nem a hivatalviselő magánvagyona, hanem közös tartalék, amelyet nemzedékek halmoztak fel, aki pedig ezt a tartalékot személyes elérésre, hypera, lájkra, elérésre váltja, az a közösből ver magának aprópénzt a befolyásért. Mert a tekintély valuta, a szó legszigorúbb értelmében. Évszázadokig adott volt a forma, a távolság, a szertartás, vagyis az a kínosan fenntartott konvenció, hogy az állam nevében megszólaló ember ott és akkor nem magánszemélyként beszél, hanem egy intézmény kivetüléseként, és ezért minden szavának fedezete van. Ugyanis ott van mögötte az apparátus meg a felelősség. Egyes országokban még a számonkérhetőség illúziója is fennállt. Ez a fedezet tenné lehetővé, hogy amikor a hatóság kihirdet valamit, azt ne kelljen esetenként újratárgyalni, hogy a polgár engedelmeskedjék olyan embernek is, akit utál, mint a rotavírust, hogy a rendszer akkor is működjön, amikor a benne ülő gyarló. A távolság nem sznobizmus volt, hanem maga a távolság volt az aranyfedezet. És mint minden valutát, ezt is el lehet inflálni. Úgy, hogy fedezet nélkül nyomtatjuk. Donald Trump elnöksége volt a hiperinfláció nyitánya. Ezen az úton akkor indult el a nyugatinak tartott világ, amikor a hivatalban lévő elnök hajnali posztjai, csipkelődései megjelentek, és egyszer eljött az a szürreális jelenet is, amikor egy mezei kommentelő arra ébredt, hogy a Fehér Ház ura személyesen válaszolt neki kommentben. És aztán ez egyre töbször megismétlődött sokakkal. Teljesen reálissá vált, hogy a világon bárki oda tud szólni az amerikai elnöknek, aki láthatja azt, amit ő ír és még válaszolhat is neki. Hatással lehet a világra. A pillanat abszurd volt és pontosan úgy volt abszurd, ahogy az infláció első hónapjai azok: Mindenkinek jut bankjegy, az állam személyesen osztogatja a pénznyomdából. Csakhogy a bankjegy attól ér valamit, ha nem osztogatják. Az elnök, a miniszterelnök, a miniszter, a képviselő, aki úgy viselkedik, mint egy átlag kommentelő, nem közelebb hozza a hatalmat a néphez, hanem a hatalom árfolyamát rontja le a kommentelő árfolyamára, tehát a hierarchia lebontása itt nem felszabadulás, hanem leértékelés A folyamatot ráadásul nem a hiúság hajtja elsősorban, hanem az ösztönzőrendszer, ami pedig nem áll meg magától. A neten figyelemvadászat megy (nézd meg, hogy ez a poszt milyen mondatokkal indult, pedig még igazak is), különben esélyed nincs arra, hogy időt szánjanak rád. A figyelemgazdaság pedig azt az érzelmet jutalmazza, a pillanatot, az arcot. A hivatal ezzel szemben aggregátumokban kénytelen gondolkodni: Statisztikában, folyamatban, tízéves távon megtérülő és ma népszerűtlen döntésben. A két ösztönzőrendszer nem kiegészíti egymást, hanem kinyírja.